A TERHESSÉGI CSÍKOK KEZELÉSE KOLLAGÉNNEL

A terhességi csík, más néven stria, vagy nyúlási csík elsősorban a terhességre jellemző, azonban nem kifejezetten a várandósság alatti időre korlátozódik. Az igaz, hogy a bőrnek ez a fajta sérülése a legnagyobb százalékban a terhesség alatt jelentkezik, de előfordulhat testépítők körében, illetve pubertás korban is jelentkezhet már a gyorsan fejlődő lányoknál és fiúknál egyaránt. Vagyis a háttérben a hirtelen méretváltozás áll, amely során a bőr alatti kötőszövetek és kollagénszálak nagy mértékben megnyúlnak, elszakadnak. Ez a leggyakoribb esztétikai problémák között szerepel, amely sok esetben komoly önértékelési problémát is okozhat.

A terhességi csíkok kezelése kollagénnel

Számos tévhit létezik a striák kialakulásával kapcsolatosan, miszerint a striák kizárólag a nőket érinti, a soványoknál nem jelentkeznek striák, fogyással ezek a nyúlási csíkok eltűnnek, valamint a terhességi csíkok megjelenését nem tudjuk befolyásolni. 

- Ez a bőrprobléma, vagyis bőr alatti sérülés valóban a nőkre jellemzőbb, azonban férfiak is nagy számban küzdenek ezzel a problémával, elsősorban a  testépítők körében jellemző. 

- Mivel a terhességi csíkok kialakulása nagy mértékben függ a genetikától, valamint a hormonális változásoktól, így ugyanúgy érinthet soványabbakat és testesebbeket egyaránt. A várandósság erre egy nagyszerű példa, hiszen ezalatt az idő alatt sem biztos, hogy csakis a testesebb hölgyeknél jelentkeznek terhességi csíkok.

- A már kialakult mély striák teljes eltűntetése nem lehetséges fogyással! Azonban számos módon segíthetjük bőrünk regenerálódását és a mélyebb striák is ennek köszönhetően hatékonyan halványíthatók.

A striák, vagy terhességi csíkok megjelenése teljes mértékben nem befolyásolható, hiszen nagy szerepe van a hormonoknak és a genetikának ebben a folyamatban. Azonban számos módon tudjuk támogatni a striák megjelenésének jelentős csökkenését. A rendszeres testmozgás és az egészséges étrend követése mellett a kollagén folyamatos és megfelelő pótlása elengedhetetlen a bőr szépségének és egészségének megőrzéséhez, illetve helyreállításához egyaránt. 

Kollagén a terhességi csíkok ellen

A kollagénről tudjuk, hogy a bőr és más kötőszövetek fontos alkotóeleme, amely biztosítja a megfelelő rugalmasságot és feszességet. A kor előre haladtával, kutatások kimutatása alapján körülbelül a 25 év elérése után a szervezet természetes kollagén termelődése lassulni kezd. Ekkortól érdemes ezt a fehérjét megfelelő mennyiségben és rendszeresen pótolni a szervezet számára, ezzel biztosítva a kötőszövetek rugalmasságát és feszességét egyaránt. 

A megfelelő kollagén pótlás nagy mértékben járul hozzá a terhességi csíkok, striák kialakulásához, valamint azok kezeléséhez egyaránt. 

Kollagén termékek széles választéka

Kollagén Faceliftkoncentrátum 500 ml

Kollagén Facelift koncentrátum 500 ml

Kollagén ital: haj-, bőr-, köröm-és porckúra! 20 napra elegendő. A kollagén belülről fiatalít! Ez a termék szabadalommal védett kollagén mátrixot® tartalmaz.

Ár: 6990 Ft
Megnézem
Újdonság

Paleolit Sertéskollagénpeptidek 1kg

Paleolit Sertéskollagén peptidek 1kg

100% hidrolizált sertéskollagén - A bőr, az ízületek és a porcok egészségének megőrzéséért.

Ár: 7995 Ft
Megnézem
Újdonság

Nottevit Beauty SleepCollagen Night Complex 10db

Nottevit Beauty Sleep Collagen Night Complex 10db

Éjszakai szépségápolás és kollagén-feltöltés egyetlen termékben - 10 féle nutrikozmetikummal és tengeri kollagénnel.

Ár: 4180 Ft
Megnézem

LongLife KollagénKapszula 60 db

LongLife Kollagén Kapszula 60 db

A bőr rugalmasságáért, a haj és a köröm erősségéért, a csontok, a porcok és az ízületek egészségének megőrzéséért.

Ár: 2860 Ft
Megnézem
Még nem érkezett értékelés. Légy te az első!