Kollagén

Colagen Plus - csont- és ízületerősítő kollagén por

(0/0)

A Colagen Plus hidrolizált tengeri kollagént, hialuronsavat, Boswellia-kivonatot, glükozamint, kondroitint, K2 és C-vitamint valamint magnézium-citrátot tartalmaz.

Ezen összetevők szinergista hatásának köszönhetően a Colagen Plus Flexiplus biztosíthatja a sport, munka, vagy a mindennapos tevékenységek által igénybe vett csontok és ízületek megfelelő vitamin- és ásványianyag utánpótlását, az esetleges izületi- és csontproblémák tüneteinek enyhítését, és hidrolizált tengeri kollagén tartalma révén lassíthatja a bőr, a köröm, a haj és az ízületek öregedési folyamatait.
 

Kollagén

 Az a természetes fehérje, mely támogatja a test elsődleges szöveteinek struktúráját: a kötőszövetét. A kollagén biztosítja a szervek és a szövetek elasztikusságát. A bőrünk 75%-a kollagénből épül fel, és összességében a testünk fehérjéjének kb. 30%-a kollagénből áll.

Amikor az emberi testben fellép a kollagén hiány, megbetegszünk. A kollagén termelődés lelassul a kor előre haladtával. A lassulási folyamat 20 éves kor után kezdődik, majd a 30-40. életkorra lecsökken, és szinte teljesen leáll az 50.-60. évre. A kollagén hiány vagy a kollagén pusztulása a fő oka az öregedési folyamatoknak.

A kollagén a porcok egyik legfontosabb alkotó eleme, 67% - át alkotja a porcoknak, zselés anyagával hálószerűen védelmezi és táplálja azokat.
A porcok keménykötésűek, de mégis rugalmasak, elasztikus felépítésűek. Bírják a feszültséget és a húzással szemben is nagy az ellenállóerejük. Mivel a kollagénnek magas az aminosav tartalma, nagy szerepe van a porcok egészségének megőrzésében. A porcok nem tartalmaznak ereket, és idegvégződéseket sem, ezért amikor a porcokban fellép a kollagénhiány, nem érzékeljük azonnal, csak akkor, amikor mindez jelentős fájdalommal párosul. Ez a fájdalom az idő előre haladásával egyre csak erősödik. Klinikai tanulmányok igazolják, hogy a szájon keresztül elfogyasztott kollagén belülről táplál, felszívódik a belekben, majd pedig felgyülemlik a porcokban és itt fejtik ki tápláló hatásukat. Kollagén hiányában a porcok nem tudnak egészségesen fejlődni. A kollagén segít a porcsejtek aktivitásában, folyamatos megújulásában, és életben maradásában, megtartja a porcok számára szükséges vízháztartást, normalizálja a porcok anyagcseréjét, elősegíti a porcok fő összetevőinek termelését. Lelassítja a porcok építő anyagainak elavulását.

Boswellia Serrata

A szanszkrit nevén Shallaki egy tömjén fajta. Nagyon magas szerves kálcium tartalmú olibanam gyógynövény, melyet az ízületi problémák kezelésére használnak az ayurvédikus gyógyászatban. A Boswellia növényben rengeteg a gyanta és ennek köszönhetően nagy mennyiségű szerves kálcium van benne, mert a gyantában megül a szerves kálcium. A szerves kálcium felszívódásának azért nagyon nagyon szuper a hatása, mert a szervetlen kálciumtól eltérően ez nem lerakódik, hanem beépül.

Magnézium-citrát

A magnézium karbonát és a citromsav vegyülete. Egyik legjobban felvehető formája a magnéziumnak, éppen ezért gyakori alapanyaga a magnézium tartalmú étrend-kiegészítőknek.  A magnézium jelentős fém, amely kritikus szerepet játszik az emberi szervezet több mint 300 metabolikus reakciójában. Csontritkulás esetén a csontok magnéziumtartalma csökken. Így a betegség megelőzésében, és kezelésében is hasznos lehet.

K2-vitamin

Elsősorban a csontképző folyamatokban játszik kiemelt szerepet. Elsődleges feladata, hogy szabályozza a kalcium- anyagcserét. A vitamin a megfelelő helyre, a csontokba juttatja a kalciumot, és megakadályozza a nem megfelelő helyeken való lerakódását.
A hosszú távon fennálló K-vitamin hiány kalcium vesztéshez és a csont minőségének romlásához vezet.
Ezentúl védi a szív egészségét és a véralvadást, ráadásul nemcsak a csontok, hanem a szív- és érrendszer egészségét is megőrzi.

Kondroitin-szulfát

Hozzájárulhat az ízületek egészségének megőrzéséhez, segítséget nyújthat a károsodott csontok gyógyulásában, csökkentheti az ízületi fájdalmakat és gyulladásokat. Erősíti a porcokat, növeli a kötőszövetek rugalmasságát.

Glükozamin

Hasonlóan a a kondroitin-szulfáthoz - szintén a szervezet ízületeiben lévő porcokat támogatja. Erős fizikai munkát végzőknél, túlsúlyosaknál, illetve sportolóknál gyakrabban alakulnak ki ízületi porckopások, melyek térd, könyök illetve váll és hátfájdalmakkal járhatnak. A glükozamin segíti a porcok vízzel való ellátottságát, ami azért is fontos, mert a porcszöveteknek nincs saját vérellátása, így csak vízben gazdag szöveteken keresztül tudnak a megfelelő tápanyagokhoz jutni.

Értékelés
(0/0)
Értékelés Írása
Ez a név fog megjelenni a hozzászólásodnál!
Pl.: Nagyon egészséges, jó ár, stb.
Pl.: Csomagolás, kevésbé hatásos, stb.
Minimum 20 karaktert írj! Az elküldött értékelés perceken belül megjelenik az oldalon! (Kötelező).